
Időpont: 2019-07-23 - 2019-07-27
Buli keleten! East Fest 2019. július 23-28. között is Mezőtúron. A Mezőtúri Városi Strandon és a mellette lévő hatalmas ligetben, gyönyörű, parkos környezetben találkozhattok a magyar könnyűzenei élet élvonalbeli előadóival. A hazai előadók mellett 2019-ben két nemzetközi sztárvendég is tiszteletét teszi Mezőtúron.
A több mint száz hazai előadót felsorakoztató zenei kínálatban olyan előadók szerepelnek, mint a Tankcsapda, Halott Pénz, Rúzsa Magdi, Punnany Massif, Kowalsky meg a Vega vagy a Vad Fruttik. Sőt, igazi kuriózumként az East Fest bekerült azon kevés fesztiválok közé, akiknek a meghívását elfogadta a Subscribe zenekar, akik több év kihagyás után mindössze négy hazai fesztiválon fognak fellépni.
A hazai előadók mellett 2019-ben két nemzetközi sztárvendég is tiszteletét teszi Mezőtúron.
Csütörtökön éjszaka számos európai fesztivál színpada után AronChupa és Little Sis Nora állnak az East Fest nagyszínpadára.
Szombaton pedig a világ legismertebb DJ ranglistájának, a DJ Mag TOP 100-as listájának 12. helyén álló R3HAB Magyarországon először, az East Festen mutatja be Live elnevezésű speciális elemekkel és multimédia show-val kísért produkcióját. Hatalmas megtiszteltetés hogy olyan fesztiválok mellett, mint az EDC - Las Vegas vagy a Tomorrowland, idén a mezőtúri East Fest is szerepelhet a turnéállomásai között.
A zenei programok előtt természetesen napközben sem kell unatkozni, hiszen a strand mellett rengeteg sportolási lehetőség, változatos játékok, Civil Falu, stand up és egyéb előadások teszik tartalmassá a bulit megelőző órákat.
East Fest Sport 2019
2019. június 23 - 28.
Sportolj Te is Magyarország egyik legsportosabb fesztiválján!
Idén is számtalan bajnokságon indulhattok el az értékes nyereményekért, illetve egész nap lehetőségetek van különféle sportágak kipróbálására is.
A bajnokságokra a nevezés díjtalan!
Nevezni a helyszínen tudtok majd július 23. 12 órától a Civil Falu sport sátrában.
BORSODI KUPA
STREETBALL (CSÜTÖRTÖK 10:00-16:00)
STRANDLABDARÚGÁS (PÉNTEK 10:00-17:00)
STRANDRÖPLABDA (SZOMBAT 10:00-17:00)
STRANDRÖPLABDA MIX (PÉNTEK 10:00-17:00)
STRANDVÍZILABDA (CSÜTÖRTÖK 11:00-17:00)
STRANDKÉZILABDA (SZERDA 11:00-17:00)
TEQBALL (CSÜTÖRTÖK SZOMBAT 13:00-15:00)
SZKANDER (PÉNTEK-SZOMBAT 14:00-18:00)
SNOOKBALL (CSÜTÖRTÖK SZOMBAT 10:00-13:00)
EAST FEST KUPA
POKER (PÉNTEK-SZOMBAT 12:00-17:00)
SÖRPONG (PÉNTEK-SZOMBAT 15:00-18:00)
További sportolási lehetőségek:
Slackline
Airsoft és katonai akadálypálya
Street workout
Vízitorna
Asztalitenisz
Kenu túra
Jegyinformáció
Természetesen idén is minden bérletes és napijegyes fesztiválozó ingyen strandolhat és kempingezhet nálunk.
Bérlet árak július 22-ig:
Mezőtúron:
5 napos bérlet: 15 490 Ft
4 napos bérlet: 14 490 Ft
Vidéken:
5 napos bérlet: 15 990 Ft
4 napos bérlet: 14 990 Ft
Napijegy árak július 22-ig:
Kedd: 3 990 Ft
Szerda: 4 990 Ft
Csütörtök/péntek/szombat: 5 990 Ft
Forrás: Szervezők anyaga, Facebook
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
AmpeGo
© 2017-2025 Minden jog fenntartva!