Időpont: 2019-02-15 - 2019-02-15
A Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán megelevenedő történet igazi ősbemutató lesz, és abban is kuriózumot jelent majd a Hamupipőke-feldolgozások sorában, hogy először vegyíti – önálló darabként – Romhányi József virtuóz adaptációját Rossini azonos című vígoperájával. Az így születő előadás több generáció számára is átélhetővé teszi a jól ismert mesét, melynek talán legfontosabb üzenete, hogy minden körülmények között higgyünk az álmainkban, és hogy valójában akkor sem vagyunk egyedül, amikor a legmélyebbnek érezzük magányunkat és kétségbeesésünket.
Egy fiatal lány igazi mozaikcsaládban él – édesanyja meghalt, az apja valójában nem az apja, bár talán mégis az; a testvérei nem a testvérei, bár annak mondják őket; hivatalosan még ő maga sem létezik, mert szerető rokonai törölték a családi névjegyzékből. Egy nap azonban minden megváltozhat: az új, fiatal király házasodni készül, és inkognitóban szeretné kiválasztani a megfelelő lányt, hogy az ne a rangját, hanem valódi önmagát szeresse. Az igazi keresése közben elvetődik ehhez a furcsa családhoz is… Itt kezdődik Hamupipőke története, amelyet ezúttal egy kicsit másképp fogunk elmesélni, bár a népszerű kellékek most sem hiányozhatnak: a lencseválogatás, a csodás segítők, és természetesen az üvegcipő. A vadonatúj, zenés Hamupipőke rendezője színházunk visszatérő vendége, Halasi Dániel.
Hamupipőke - MUNKÁCSI ANITA
Don Magnifico/Hétzsákné - URMAI GÁBOR
Tisbe/Aranyka - SZÉLES ZITA
Clorinda/Gyöngyike - HORVÁTH RÉKA
Ramiro/Gáspár, a királyfi - MARTINKOVICS MÁTÉ
Alidoro/Szakács-Takács-Kovács - TÓTH KÁROLY
Dandini/Pitvarmester - HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDOR
Díszlet- és jelmeztervező: MÁTRAVÖLGYI ÁKOS
Zeneszerző: MONORI ANDRÁS
Dramaturg: KARDOS TÜNDE
Koreográfus: SZAKÁLY VIKTÓRIA
Súgó: NAGY ERZSÉBET
Ügyelő: LENGYEL JÁNOS
Rendezőasszisztens: DEMETER ANNA
Rendező: HALASI DÁNIEL
AmpeGo
© 2017-2024 Minden jog fenntartva!