
Időpont: 2019-09-27 - 2019-09-29
Szeptember utolsó hétvégéjén a Fő téren és a belváros sétálóutcáján, a Dumtsa Jenő utcában a boré és a jazz zenéé a főszerep. A rendezvény emellett számos kulturális programmal, két színpadon koncertekkel és tematikus sétákkal nyújt teljes feltöltődést vendégei számára. Így mutatkozik be Szentendre a maga kisvárosias, mediterrán jellegével, és a szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos történelmi hagyományaival.
Az idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Szentendrei Jazz- és Bornapok szeptember 27. és 29-e között várja a látogatókat Szentendrére. A varázslatos történelmi belváros sétálóutcáján és a Fő téren nemcsak az ország minden borrégiójából érkező neves hazai pincészetek várják az érdeklődőket, hanem borszakmai és kulturális programok is: borvacsorák, borkostolók, gasztrovásár, Bor-Roulette, főzőkurzusok, bormenük, városismereti séták, jótékonysági árverés és rengeteg jazz koncert, mint például: Canarro - Hungarian Gipsy Swing, Swing Ala Django Horányi Julival, Stereo Swing Szűcs Gabival.
BOR
Az ország minden borrégiójából 30 pincészet, borászat képviselteti magát Szentendre sétálóutcáján.
A helyi éttermek, termelők és szolgáltatók borvacsorával vagy egyedi, borra hangolt menüsorokkal és programokkal várják a vendégeket. Az Édeni Édesség boltja Merengő Édeni Hármas programján belül, a bor és a csokoládé házasításával különleges ízélményt kínál a borfesztivál idejére.
A Somlói Borudvarban akár borházasságot is köthetnek a vendégek egy pohár tüzes somlóival, a Somlói Borrend képviselőjének áldásával. Ezen kívül részt vehetnek egy izgalmas irodalmi programon, és különleges borkóstolók keretében megízlelhetik Somló férfias fehérborait.
BOR ÉS JAZZ
A történelmi belváros sétálóutcájából kialakított Borkorzó pódiumszínpadán már kora délutántól szólnak az ingyenes koncertek.
A Fő tér is pezsegni fog, itt ugyanis a jazz remekei, a Lilo Upright, CANARRO, Perpetuum, Sillage De Piaf, Zolbert, STEREO SWING, Haraszti Ádám Projekt, Gáspár Károly Trió, Dunakanyar Jazz Quartet, SWING Á LA DJANGO koncertezik a nagyszínpadon.
BOR ÉS SZENTENDRE
A mediterrán kisváros szőlő- és bortermelési hagyományait a Borról-borra, korról-korra borkóstolással egybekötött városismereti séta során ismerheti meg az érdeklődő. Akinek ez nem elég, fokozhatja a kulináris élményeit, és belekóstolhat Szentendrébe: főzőkurzuson készíthet el boros desszerteket.
Programok
JÓTÉKONYSÁGI ÁRVERÉS
Városi Vendégház (Fő tér 12.)
Szeptember 27. péntek 19:00
Ezen az estén kalapács alá kerül Bihon Győző és többek közös alkotása a Variációk zenére c. festmény, amely a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon, a Zweiber-udvarban készült. A befolyt bevétel teljes összegével a Szentendrei Szent Erzsébet Karitász Közösséget támogatjuk.
ÉDENI ÉDESSÉGEK Dumtsa Jenő utca 9.
Merengő Édeni Hármas Egyszerre kóstolható az egri St. Andrea csúcsborászat sokízű, telt és tartalmas zászlóshajó Merengő bora, a bonbonhoz használt csodás Peru Alto fekete csokoládé és a gyulai Cadeau csokoládémanufaktúra kész krémes Merengő bonbonja.
Merengő Dumtsa9 Pihenőudvar A hely, ahol jazz szól és nyugalom van, ahol csokizhatsz-borozhatsz, senki nem köszön rád :) A fesztivál idején nyitva.
Fajtaborokhoz ajánlott kézműves csokoládék nagy kínálata.
TOURINFORM IRODA (TDM) Dumtsa Jenő utca 22.
Szeptember. 28. és 29. 16:00
Borról-borra, korról-korra
Borkóstolással egybekötött városismereti séta*
Találkozó: Tourinform Iroda előtt
Szeptember 2829. 11:0021:00
Kóstolj bele Szentendrébe!
kulináris kalandozások a Tourinform Iroda szervezésében
Városi Vendégház (Fő tér 12.)
Szombati programok
11:0019:00 Gasztrovásár és Szentendre bora
(Kőhegybor) kóstoló az udvarban
11:0014:00 Szüreti játékok gyerekeknek
14:3016:00 Szentendre a konyhában főzősuli
téma: boros trüffelgolyó variációk* 17:0018:30 Bolgár borok kóstolója a szentendrei Hajósinas Bolgár Étterem közreműködésével* 19:0021:00 Bor-Roulette interaktív kóstolójáték
Vasárnapi programok
11:0019:00 Gasztrovásár és Szentendre bora (Kőhegybor) kóstoló az udvarban
11:0014:00 Szüreti játékok gyerekeknek
14:3016:00 Szentendre a konyhában főzősuli téma: mediterrán boros desszertek* 17:0018:30 A titokzatos Balkán délvidéki borkóstoló Ercsey Dániel, a WineSofa főszerkesztőjének vezetésével* 19:0021:00 Bor-Buby 21 interaktív kóstolójáték
* Regisztrációhoz kötött, fizetős program. Az árakról és a jelentkezés feltételeiről a Szentendrei Tourinform Irodában kérhetünk felvilágosítást.
PÓTKULCS Fő tér 11.
Szeptember 28. szombat
14:00 Sasvári BoriDömény Krisztián duó
Ének-citera bluestól a világzenéig.
Szeptember 29. vasárnap
14:00 Tárkány Trió
LE PETIT Bogdányi utca 40.
Szeptember 27. péntek
18:00 Dékány Bence jazz gitár estje
Szeptember 28. szombat
17:00 30 fok árnyékban jazz zenekar
Szeptember 29. vasárnap
16:00 Pákai Petra, gitáron kíséri Nagy Gábor
MJAM ÉTTEREM Városház tér 2.
Szeptember 27. péntek 19:00
Borvacsora
Ínyenc borvacsora a Kecze-Hady Kézműves Pincészet és a Hegyi Kaló Pince boraira hangolva.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
SOMLÓI BORUDVAR
Barcsay-udvar, Dumtsa Jenő utca 10.
Házigazdák: Tzortzoglou Teodóra és Tzortzoglou Zoé
A borudvar nyitvatartása:
péntek: 16:0023:00 szombat: 12:0023:00 vasárnap 12:0023:00
Az udvar nyitvatartási idejében a Finom romantika című fotókiállítás látható Turi Boglárka, Boggerphoto alkotásaiból.
A programokra előzetes regisztráció kell.
Szeptember 27. péntek
19:00 Juhfark kóstoló
Több somlói pincészet juhfark szelekciója Pászti János Nagy-Somlói hegybíró bemutatásával. Az ültetett kóstolón kézműves borkorcsolyát is kínálunk. 30 főt tudunk fogadni.Részvételi díj: 2500 Ft/fő
20:00 Borházasság-kötés, somlóival koccintva
Aki a nászéjszakán somlói borral koccint, a Habsburg monda szerint fiú örökösre számíthat. Vendégeink borházasságot köthetnek egy pohár tüzes somlóival a Somlói Borrend egy borlovagjának áldásával és megízlelhetik a Somló férfias, testes fehérborait: juhfark, furmint, olaszrizling, hárslevelű fajtákat.
Szeptember 28. szombat ingyenes
17:00 Borházasság-kötés
Önök azért jelentek meg itt előttem, hogy borházasságot kössenek. Egy pohár somlói bor elfogyasztásával Önök vállalják, hogy
19:00 Sólyom Panna szerelmes népdalokat énekel, majd közös dalolásra hívjuk vendégeinket Pannával.
Szeptember 29. vasárnap ingyenes
15:00 Borházasság-kötés
17:00 Nagy László a Somló szülötte, irodalmi pódium
Nagy László verseinek énekes és prózai előadására invitáljuk a fesztiválozókat: mondják el, olvassák fel vagy énekeljék el egy-egy kedvenc Nagy László versüket! Minden verselőt vendégül látunk egy pohár somlóira!
Az alábbi éttermek a rendezvény ideje alatt borra hangolt menüvel várják a kedves vendégeket: Bistro St.André Christine Café Dalmát Szamár Bisztró Hajósinas Kedves Kávézó Kereskedőház Étterem és Kávézó Korona Étterem Pótkulcs
Pohárhasználat a rendezvény ideje alatt: A borok kóstolására csak a helyszínen vásárolt, a szervezők által biztosított, a rendezvény logójával ellátott üvegpohárral van lehetőség. A látogatók a Szentendrei Jazz- és Bornapok kóstolópoharát a borászatoknál vásárolhatják meg 1000 Ft-os áron. A kóstolópoharakat nem váltjuk vissza!
Kiállító borászatok
Átskároly Pincészet
Balla Géza Borászat
Bárdosésfia Pincészet
Carassia
Dobosi Pincészet
Dubicz Borászat
Dúzsi Tamás Pincészete
Feind Pincészet
Frittmann
Gere Tamás
Hegyi Kaló Pince
Hetényi Pincészet
Hilltop
Holdvölgy
Kecze & Hady kézműves pince
Kern Pincészet
Kőhegybor
Lunczer Pálinkaház
Maul Pincészet
Mészáros Pál Borház
Mokos Pincészet
Nemesnedűk Borszaküzlet
Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Recaspince
Royal Tokaji
Streit Zagonyi Borászat
Takler Pince
Thummerer
Tokaj Excellence
Tűzkő Birtok
Rendezvény nyitvatartása:
Szeptember 27. péntek: 16:0023:00
Szeptember 28. szombat: 12:0023:00
Szeptember 29. vasárnap: 12:0022:00
Koncertek
NAGYSZÍNPAD
Szeptember 27. péntek
18:00 Lilo upright
20:00 CANARRO
A formáció a mamouche swing stílus hiteles képviselője. A Django Reinhardt által ismertté tett stílus, azaz a gipsy jazz, Budapest múltszázadi szalonzenéivel fűszerezve, egy csipetnyi Párizzsal, a jazz zenei szabadságával.
Szeptember 28. szombat
12:30 Perpetuum
15:00 Sillage De Piaf
17:30 Zolbert
20:00 STEREO SWING
A zenekar elektronikus alapú swing zenét játszik, lüktető, táncolható, Nagy Gatsby stílusban. A zenekar énekesnője, a Fonogram-díjas Szűcs Gabi. A zenekar a legjobb hazai jazz-zenészekből verbuválódott.
Szeptember 29. vasárnap
12:30 Haraszti Ádám Projekt
14:30 Gáspár Károly Trió
17:00 Dunakanyar Jazz Quartet
19:00 SWING Á LA DJANGO
A hungarian django swing stílust megalkotó innovatív együttes zenéjében a francia manouche swing világa, magyar autentikus zene, a tangó és a jazz műfaja ötvöződik. A zenekar Szentendrén Horányi Juli énekesnővel lép színpadra.
PÓDIUMSZÍNPAD
Szeptember 27. péntek
16:30 Oti Voice & Bass
19:00 Antal Gábor Trio
Szeptember 28. szombat
13:00 Chets Mood Trio
15:00 Acustic Umbrella
17:00 Pocsai Kriszta és Schneider Zoltán duo
19:00 Frundi
Szeptember 29. vasárnap
13:00 DUKA - Kazai Ági & tefan Uhriák
15.00 Jolis Carmen
16:00 Torzsa Gabi Akusztik
18:00 Csillag Júlia Trió
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
AmpeGo
© 2017-2025 Minden jog fenntartva!