
Időpont: 2019-08-09 - 2019-08-20
Helyszín: több helyszínen
A Szent István ünnepe köré szervezett tizenkét napos rendezvénysorozat a történelmi főváros legfontosabb eseménye, amely 2019. augusztus 9-20 között igazi kulturális csemegékkel várja a fehérváriakat és a városba látogatókat. Középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényjátékok, fölénk magasodó óriásbábok, IV. Béla királlyá koronázásának ceremóniája, könnyű- és katonazenei koncertek, a nemzetközi néptáncfesztivál színes forgataga páratlan eseménysorozat minden korosztálynak!
2019. augusztus 11-15. XXIV. Nemzetközi Néptáncfesztivál
A Királyi Napokon hozzánk érkezik a világ! Táncosaik pedig vidám és színes forgatagot varázsolnak a belvárosban. A nemzetközi csoportok látványos felvonulása és műsora után akár együtt is rophatjuk velük a folkesteken a Táncházban, vagy a Fesztiválligetben.
2019. augusztus 16. VII. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál
A Királyi Napok keretében a fehérvári helyőrségi zenekar mellett vendégegyüttesek töltik meg pergő katonazenével a belváros tereit tisztelegve a magyar katonazene történetének emblematikus egyénisége előtt, aki Székesfehérváron példaértékű kulturális életet teremtett.
2019. augusztus 17-19. Koronázási Ünnepi Játékok
Életre keltett skanzen, középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényfestészeti műalkotások a belváros házfalain, fölénk magasodó, közel ötméteres királyi óriásbábok: a rendezvény valóban a középkorba repíti a látogatókat.
2019. augusztus 17-19. Koronázási Szertartásjáték
Az előadás az ország legnagyobb épített szabadtéri színpadán, grandiózus díszletek között modern fény- és látványtechnika segítségével mutatja be idén IV. Béla király életének és koronázásának történetét a Vörösmarty Színház előadása.
2019. augusztus 20. Fehérvári királyok menete
Az ünnepi programok kiemelt eseménye a páratlan történelmi, hagyományőrző felvonulás az Árpád-házi óriásbáb-gyűjteménnyel, az Alba Regia Táncegyüttes néptáncosaival és a Kárpát-medence legkiválóbb néptáncegyütteseivel. A Táncra Magyar estet követően ünnepi tűzijátékkal zárul a program.
Székesfehérvári Királyi Napok
Az év legszebb és legizgalmasabb kulturális rendezvénysorozata a Székesfehérvári Királyi Napok, amely páratlan összművészeti programot kínál 2019-ben is. Az államalapítás és Szent István király ünnepe köré szervezett programkavalkád gazdag, változatos és igényes kínálata kiváló kikapcsolódási lehetőséget kínál minden korosztály számára. A hagyományosan látványos megnyitó a Városház téren Mátyás királyt és korát idézi, a keretjáték kis részletek villant fel a következő napok programjaiból. A megnyitó végén fényjátékot láthatnak a nézők az Országalmánál és a Püspökség, Egyházmegyei Múzeum előtt. A sorozat kihagyhatatlan programja a könnyűzenei koncertek sora.
Az idei év egyik újdonsága az az architekturális épületvetítés, amely esténként virtuálisan többször is megmozgatja a Bíróság épületét. Az épület architektúrájához igazodó, 2- és 3D-s elemekkel készült tízperces zenés mapping anyag nem pusztán színezi, hanem meg is mozdítja, átrendezi a felületeket, ennek köszönhetően a nézők lenyűgöző látvány részesei lehetnek. A tíznapos programsorozat népszerű látványossága a Fény utca: a mozgó történelmi képregény a fesztivál ideje alatt minden este várja a járókelőket a belvárosban, ahol az épületek szolgálnak vetítővászonként.
Az eseménysorozat része a közkedvelt Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál, amely immár 24. alkalommal vonultatja fel a világ különböző pontjairól és a Kárpát-medencéből érkező folkegyütteseket. Ebben az évben többek között indiai, jordán, mexikói és baskír táncosokat várunk Székesfehérvárra, hogy a Zichy színpadon és a Táncházban szórakoztassák a közönséget.
A Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál névadója, Fricsay Richárd alezredes a magyar katonazene történetének emblematikus egyénisége, aki Székesfehérváron példaértékű kulturális életet teremtett. Az augusztusi fesztiválon a fehérvári helyőrségi zenekar mellett vendégegyüttesek töltik meg pergő katonazenével a belváros tereit.
A Koronázási Ünnepi Játékok a középkorba repítik a látogatókat a Városház téren felépített utcarészlettel, a vásári forgataggal, a tűzzsonglőrökkel, a korhű életképekkel, amelyeknek a nézelődő is részese lesz a játszóknak köszönhetően.
A Királyi Napok egyedülálló jellegzetessége a magyar középkor kiemelkedő alakjait megszemélyesítő óriásbábok megjelenése a rendezvényeken. A látványos előadásban a színészek mellett táncosok és zenészek, valamint a határon túlról érkező gyermekek is közreműködnek.
Szent István napján az óriásbábok újra megjelennek a belvárosban: a hivatalos ünnepséget a fehérvári királyok menete, a Kárpát-medencei néptáncegyüttesek felvonulása (Vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, Alba Regia Táncegyüttes, Miskolci Szinva-völgy Táncegyüttes, Salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes) vezeti fel a hagyományőrzők kíséretében. A napot és a Királyi Napok programsorozatát hagyományosan ünnepi tűzijáték zárja.
Részletes programok
* Augusztus 9., péntek *
20.30 Fesztiválnyitány // Városház tér
Dramatikus történelmi játék táncosokkal, zenészekkel Bemutatkoznak az új óriásbábok: IV. Béla és Szent Margit Látványos fényshow az Országalmánál (Városház tér Esőhelyszín, módosított programmal: Városháza, Díszterem)
Színpompás, látványos megnyitóval kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok tizenkét napos rendezvénysorozata. Az idei évben IV. Béla király koronázása áll az ünnepi események középpontjában: a tatárjárást követően rá hárult az elnéptelenedett ország újjáépítésének feladata, ezért a hálás utókor a második honalapító nevet adta neki.
Az ő fordulatokban gazdag életének néhány eseménye elevenedik meg a megnyitó színpadán szóban, képben, táncban. A megnyitó szerves részét képezi a királyi óriásbábok nagy népszerűségnek örvendő felvonulása, amely idén még látványosabbnak ígérkezik a Rovó Tamás vezette Megadance Táncstúdió közreműködése által. A tatárjárás nagy ütközete, a muhi csata is táncképekben jelenik meg a Székesfehérvári Balett Színház és az Alba Regia Táncegyüttes táncosainak előadásában. IV. Béla szerepében Juhász Illés színművészt láthatjuk, Szent Margitot Varga Lili színművésznő személyesíti meg, Batu kánt Szabó Miklós Bence, a fiatal Béla herceget Csengey Márton alakítja, a darab krónikása Strasszer Domonkos lesz. A középkori történet modern képi világát Falvay Miklós alkotja meg, a megnyitó zenei vezetője Cserta Balázs. A harci ritmusokat az Avar Horda ütősei biztosítják. A megnyitón fontos szerep jut a két újonnan elkészült, IV. Béla királyt és lányát, Szent Margitot ábrázoló óriásbábnak is.
Szereplők:
IV. Béla: Juhász Illés
Árpád-házi Szent Margit: Varga Lili
Batu kán: Szabó Miklós Bence
Béla herceg: Csengey Márton
Krónikás: Strasszer Domonkos
21.30, 22.00, 22.30 Mapping: zenés 3D-s épületvetítés // Székesfehérvári Járásbíróság (Székesfehérvári Járásbíróság homlokzata)
21.40 Tűzszínház (Zichy-színpad előtt)
* Augusztus 10., szombat *
09.30 Az Osszárium ünnepélyes megnyitása, tiszteletadás virágelhelyezéssel. A megnyitót követően Rácz Piroska antropológus szakmai körsétát tart az érdeklődőknek. Az Osszárium ingyenesen megtekinthető augusztus 20-ig, naponta 9.0020.00 óráig. (Nemzeti Emlékhely)
10.00 Béla király, míg éltél... hű béke honolt konferencia IV. Béla király koráról (Városháza, Díszterem)
14.00 Hősök, szentek, hódítók IV. Béla élete és uralkodása kiállításmegnyitó (Szent István Király Múzeum, Országzászló tér)
17.00-20.00 Fehérvári Fúvós Fesztivál résztvevők: Várpalotai Bányász Fúvószenekar, dunaújvárosi Pentele Band, Martonvásári Fúvószenekar, Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar (Városház tér és Fő utca)
19.30 Budapest Bár // Székesfehérvári Királyi Napok (Zichy-színpad) (Szélsőséges időjárás esetén a program elmarad.)
21.00, 21.30, 22.00, 22.30 Mapping: zenés 3D-s épületvetítés // Székesfehérvári Járásbíróság (Székesfehérvári Járásbíróság homlokzata)
* Augusztus 11., vasárnap *
11.00-17.00 A XXIV. Királyi Napok / Royal Days Nemzetközi Néptáncfesztivál napközbeni programjai: Fejér megyei csoportok bemutatkozása (Mátyás király-emlékmű)
18.00 Utcatánc a fesztivál résztvevőivel: Brazília, Kanada, Kolumbia, Indonézia, Macedónia, Szlovákia, Tajvan, Törökország, Alba Regia Táncegyüttes (Alba Plaza Városház tér Fő utca Mátyás király-emlékmű)
19.00 XXIV. Királyi Napok / Royal Days Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitó gálája (Zichy-színpad)
21.00, 21.30, 22.00, 22.30 Mapping: zenés 3D-s épületvetítés // Székesfehérvári Járásbíróság (Székesfehérvári Járásbíróság homlokzata)
21.30 FolkJam (Táncház)
* Augusztus 12., hétfő *
11.00 Királyi játéktér (Mátyás király-emlékmű)
16.00 Királyi gyermekjátszó (Táncház)
16.00 Lánczos Kornél Szekfű Gyula Ösztöndíj, Deák Dénes-díj és Deák Dénes-ösztöndíj ünnepélyes átadása (Bory-vár, Elefántos udvar esőhelyszín: Bory-vár képtára)
17.00 Térzene (Mátyás király-emlékmű)
18.00 Táncegyüttesek gálaműsora (Zichy-színpad)
21.30 Nemzetközi folkest (Táncház)
* Augusztus 13., kedd *
11.00 Királyi játéktér (Mátyás király-emlékmű)
16.00 Királyi gyermekjátszó (Táncház)
17.00 Térzene (Mátyás király-emlékmű)
18.00 Góbé zenekar koncertje (Zichy-színpad)
18.00 Államalapító Szent István Érdemrend és Díj átadása (Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház)
19.15 Táncegyüttesek gálaműsora (Zichy-színpad)
21.30 Nemzetközi folkest (Táncház)
* Augusztus 14., szerda *
11.00 Királyi játéktér (Mátyás király-emlékmű)
16.00 Királyi gyermekjátszó (Táncház)
17.00 Térzene (Mátyás király-emlékmű)
18.00 Fogadalmi szentmise (Szent Imre-templom)
19.15 Táncegyüttesek gálaműsora (Zichy-színpad)
21.30 Nemzetközi folkest (Táncház)
* Augusztus 15., csütörtök *
9.00 Megemlékezés a Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred doni harcokban elesett katonáiról (Lánczos Kornél Gimnázium udvara)
18.00 Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmise (Szent Imre-templom)
18.30 Felvonulás a néptáncfesztivál résztvevőivel (Táncház Mészöly Géza utca Mátyás király körút Alba Plaza Városház tér Fő utca Zichy-színpad)
20.00 XXIV. Királyi Napok / Royal Days Nemzetközi Néptáncfesztivál záró gálája (Zichy-színpad)
* Augusztus 16., péntek *
16.40-19.00 VII. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál (Városház tér)
19.30 Operett- és musicalslágerek Füredi Nikolett, Kocsis Dénes, Serbán Attila és Simon Boglárka műsora, közreműködik Horváth Elemér és zenekara, valamint a produkció tánckara (Zichy-színpad szélsőséges időjárás esetén a program elmarad)
* Augusztus 17., szombat *
10.00-23.00 Koronázási Ünnepi Játékok 2019 (Belváros)
19.30 Rúzsa Magdi // Székesfehérvári Királyi Napok (Zichy-színpad szélsőséges időjárás esetén a program elmarad)
21.00-24.00 Interaktív épületfestés vetített falfestő-játék és kirakós játék 3D-s fénykockákkal (Mátyás király-emlékmű és Országzászló tér)
21.00 Koronázási szertartásjáték: IV. Béla (Nemzeti Emlékhely esőnap: augusztus 21.)
* Augusztus 18., vasárnap *
10.00-23.00 Koronázási Ünnepi Játékok 2019 (Belváros)
21.00-24.00 Interaktív épületfestés vetített falfestő-játék és kirakós játék 3D-s fénykockákkal (Mátyás király-emlékmű és Országzászló tér)
21.00 Koronázási szertartásjáték: IV. Béla (Nemzeti Emlékhely esőnap: augusztus 21.)
* Augusztus 19., hétfő *
10.00-23.00 Koronázási Ünnepi Játékok 2019 (Belváros)
15.00-24.00 28. Öreghegyi Mulatság // Bory tér (Bory tér)
21.00-24.00 Interaktív épületfestés vetített falfestő-játék és kirakós játék 3D-s fénykockákkal (Mátyás király-emlékmű és Országzászló tér)
21.00 Koronázási szertartásjáték: IV. Béla (Nemzeti Emlékhely esőnap: augusztus 21.)
* Augusztus 20., kedd *
10.00 órától Dunán innen, Dunán túl Népművészeti Fesztivál (Fő utca, Városház tér)
10.30 Szent István-napi ünnepi szentmise (Szent Imre-templom)
16.45 Borlovagrendek felvonulása és borrendi rendezvény (Városház térről az Országzászló térig, majd onnan 17.45-kor a Zichy-színpadig)
17.00 Tiszteletadás Szent István szarkofágjánál (Nemzeti Emlékhely)
17.00 Fehérvári királyok menete és néptáncegyüttesek zarándoklata Szent István sírjához (Koronás Park Szabadságharcos út Mátyás király körút Fő utca Városház tér Szent István tér kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.)
18.00 Ünnepi Közgyűlés (Szent István tér)
19.00 Táncra, magyar! ARTE 70: az Alba Regia Táncegyüttes jubileumi műsora (Zichy-színpad esőhelyszín: Vörösmarty Színház)
22.00 Ünnepi tűzijáték (Palotavárosi tavak)
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
AmpeGo
© 2017-2025 Minden jog fenntartva!