
Időpont: 2019-08-30 - 2019-09-01
Helyszín: több helyszínen
A nyár utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál művészeti és gasztronómiai programok özönével várja vendégeit.
ArtUdvarok
Az elmúlt években Házak, Udvarok, Házigazdák néven ismert és kedvelt programsorozaton belül szentendrei házigazdák tárják szélesre kapuikat és várják a látogatókat vendégségbe, a maguk által szervezett programokra. Van közöttük festőművész, kőfaragó, közgazdász, nyelvtanár, művészeti író, restaurátor, galériás. Egy közös van bennük: ők mind szentendrei arcok, olyanok, akiket jól ismernek az itt élők, olyanok, akik mindig készek önzetlenül tenni a városukért.
GastroArt
Szentendrei művészek alkotásai ihlette artisztikus desszerteket és ételeket éttermek, kávézók, cukrászdák jeles képviselői készítik el.
A kulináris élvezetek kedvelői az idei Szentendre Éjjel-Nappal Fesztivál is tartogat meglepetéseket. 11 étterem és cukrászda ugyanis idén is vállalkozott arra, hogy szentendrei művészekkel összefogásban olyan étel kreációkat készítsen el, melyek csak és kizárólag ezen a hétvégén érhetőek el a kínálatukban. A vissza nem térő alkalom miatt azt javasoljuk, mindenképpen tegyék próbára őket és saját magukat.
Gasztro Utca
Gasztronómiai különlegességek, koncertek, Telekom-Epic Drama Chill Zone, dm Szépségkamion a Dunakorzón.
SacraArt
Idén már Szentendre egyházi intézményei is programokat kínálnak a fesztiválon.
Gumikacsa-verseny
1000 db játék gumikacsa jótékonysági versenye a Bükkös patakon, a Rotary Klub Szentendre szervezésében. A rendezvény bevételéből a Rotary Club Szentendre a Bárczi Gusztáv Iskolát és a Bízz Magadban szentendrei középiskolai ösztöndíjat támogatja. TOMBOLAJEGYEK kaphatók 15:00 órától a helyszínen és a TourInform irodában!
Koncertek
A Dunakorzó színpadai délutántól éjjelig koncertekkel telnek meg.
Többek között fellép: BAGOSSY BROTHERS COMPANY SOULWAVE
OCHO MACHO FERENCZY GYÖRGY ÉS A RACKÁK
Fényfestés
Esténként fény borítja be a Fő tér, a Bogdányi utca, a Péter-Pál utca és a Vujicsics tér homlokzatait.
Gyerekprogramok
A Fő tér napközben a gyermekeké: bábszínház, játszótér kézműveskedés és megannyi gyerekprogram.
Fesztiválséták
A Szentendrei Tourinform Iroda különböző témájú városismereti sétái során megismerheti Szentendre rejtett kincseit.
Silent Disco
A Fő téren péntek és szombat este több csatornás, csöndes zenei élvezet!
Kísérőprogramok
Szentendre kulturális intézményei számos programmal kapcsolódnak a fesztiválhoz.
Belépőjegyes programok
Borban az igazság
AUGUSZTUS 30. PÉNTEK, 18:30
Városi Vendégház udvara
Hamvas Béla borfilozófiája Kertész József tolmácsolásában, a Filibili népdalkör társaságában. Az est alatt Hidegkuti Gergely a Kőhegy borászat borait kóstoltatja.
Házigazda: Kertész József
Férőhely: 30 fő
Bihon - Karácsony - Kece
AUGUSZTUS 30. PÉNTEK, 19:00
Czweiber-udvar
Képzőművészet, zene, bor találkozása: Bihon Győző élő festése, Karácsony János (James) zenéje a Kecze-Hady Kézműves Pincészet borainak kíséretében.
Bihon-Karácsony-Kecze performance
Házigazda: Kecze Adrienne és Kecze Zoltán
Férőhely: 30 fő
Nagy Nóra francia sanzonest
AUGUSZTUS 30. PÉNTEK, 19:00
Pap-udvar
Nagy Nóra francia-sanzon estje Kéméndi Tamás harmonikaművésszel
Válogatás a nagy klasszikusok (Edith Piaf, Charles Aznavour, Yves Montand, Charles Trenet stb.), a 60-as 70-es évek (Joe Dassin, Dalida, France Gall, Francois Hardy stb.) és a kortárs (Zaz, Indila, Lara Fabien, Saint Privat stb.
Házigazda: Kanyó Erika és Pap Lajos
Férőhely: 60 fő
Pecha Kucha Szentendre 4.0
AUGUSZTUS 30. PÉNTEK, 20:30
Barcsay Múzeum udvara
Szentendre elképesztő tárháza az ismert, ismeretlen ember-kagylóknak, akik most megmutatják igazgyöngyeiket.
10 szentendrei előadó, 10 lényegre törő, pörgős előadás, 10 villanás a világ és Szentendre csodálatos gazdagságából! A perc 40 másodpercig.
Házigazda: Pelle Csilla, az Édeni Édességek tulajdonosa
Férőhely: 130 fő
Fesd meg Szentendrét!
AUGUSZTUS 31. SZOMBAT, 16:30
Dorn-udvar
Az eseményen instruktor segítségével, mindenki lépésről lépésre fogja megfesteni Szentendre gyönyörű Duna-parti látképét. Nem szükséges semmilyen rajz, vagy festészeti tapasztalat, minden eszközt mi biztosítunk.
Mindannyian mások vagyunk, de valamiben egyetértünk: Te is szereted, én is szeretem: szeretjük Szentendrét. Az eseményen instruktor segítségével, mindenki lépésről lépésre fogja megfesteni Szentendre gyönyörű Duna-parti látképét. Nem szükséges semmilyen rajz, vagy festészeti tapasztalat, minden eszközt mi biztosítunk. A kreatív és vidám időtöltés után garantáltan egy olyan képpel távozol, amire büszke leszel! Az alkotást Kamocsay IHLET borával, finom falatokkal és kellemes aláfestő zenével inspiráljuk.
Házigazdák: Dorn Gabriella és Dorn Zoltán
Férőhely: 12 fő fest, az esemény meglátogatása, nézelődés, beszélgetés ingyenes
A kilenc női archetípus
AUGUSZTUS 31. SZOMBAT, 19:00
Ur Eleonora Batik Galéria
A kilenc női archetípusról tart előadást Szilasi Márti
Az előadást a Kilenc női archetípust integráló meditáció követ, melyet Szabadi Andi handpan hangfürdővel segít.
Házigazda: Ur Eleonóra
Férőhely: 50 fő
Filmvetítés: Senki többet
AUGUSZTUS 31. SZOMBAT, 21:00
Barcsay Múzeum udvara
Amerikai dokumentumfilm (98)(12)
Rendező: Nathaniel Kahn
A műtárgypiac legmagasabb köreibe röpít el a film.
20:30 Filmvetítést megelőző beszélgetés Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója beszélget a filmről Martos Gábor műkereskedelmi szakíróval.
Könyvárusítás.
Házigazda: Klötz Ildikó
férőhely: 130 fő
Sárik Péter Trió
SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP, 19:00
Pap-udvar
A jazz és Bartók tökéletes párosítás, a zongoradarabok trióra hangszerelve még karakteresebben szólnak, a nagyzenekari művek és a népdalfeldolgozások is új arcukat mutatják, és végtelen teret adnak az improvizációnak. A Sárik Péter Trió az elmúlt tíz évben Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekarává vált.
Sárik Péter Trió koncertje
Sikerük egyik záloga, hogy mindhárman nagyon nyitott, sokoldalú muzsikusok, így a közönség sokkal szélesebb rétegét szólítják meg, mint a jazz-zenekarok többsége. Saját szerzeményeik mellett bátran kalandoznak a műfajok között.
Tagok: Sárik Péter zongora, Fonay Tibor bőgő, Gálfi Attila dob
Házigazda: Kanyó Erika és Pap Lajos
Férőhely: 60 fő
A bor filozófiája
SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP, 19:00
Szamos Marcipán és Cukrászda
Valóban szükséges filozófiát gyártani a jó borhoz? Talán elegendő, ha az alapvető kérdések, hogy mit igyak, mikor igyak, hogyan igyak és hol igyak megválaszolásához Hamvas Béla és Márai Sándor bölcs életszemléletét hívjuk segítségül, magyar költők megzenésített bordalainak társaságában.
A bor filozófiája Huzella Péter és Rátóti Zoltán estje
Egy pohár bor, az ateizmus halálugrása.
Házigazda: Szamos László
Férőhely: 80 fő
drMáriás és Fábry Sándor
SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP, 19:00
Barcsay Múzeum udvara
Fábry Sándor figyelmét felkeltették drMáriás alkotásai, így meghívta őt festményeivel a show-műsorába, ahol a groteszk két jellegzetes hangja felismerte közös hullámhosszát. Így Fábry leírta drMáriás általa kedvelt festményei mellé gondolatait történetekben, széljegyzetekként, kommentárokként, poénokként, töredékekként.
drMáriás Fábry Sándor: Etűdök rókafűrészre és fröccsöntött szarkára
Férőhely: 130 fő
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
AmpeGo
© 2017-2023 Minden jog fenntartva!