A városrész fejlődése, a gyarapodó lakosság szükségessé tették, hogy ezen a területen is külön templomot építsenek a katolikus hívők számára. A tér északi részén 1881-ben építettek először egytemplomot, Ziegler Győző tervei szerint, Dégen Titusz ferences plébános vezetésével.
Ennek a templomnak a megléte ugyan biztosította a nagy számú hívősereg elszakadását a Terézvárostól, azonban az épület befogadóképességével hamarosan kicsinynek bizonyult. Az új templom építésének lehetőségét az adta meg, hogy Simor hercegprímás 7.000 forintért egy telket vett erre a célra.">
A városrész fejlődése, a gyarapodó lakosság szükségessé tették, hogy ezen a területen is külön templomot építsenek a katolikus hívők számára. A tér északi részén 1881-ben építettek először egytemplomot, Ziegler Győző tervei szerint, Dégen Titusz ferences plébános vezetésével.
Ennek a templomnak a megléte ugyan biztosította a nagy számú hívősereg elszakadását a Terézvárostól, azonban az épület befogadóképességével hamarosan kicsinynek bizonyult. Az új templom építésének lehetőségét az adta meg, hogy Simor hercegprímás 7.000 forintért egy telket vett erre a célra.