A templom alapkövét D. Szebik Imre püspök tette le 1998. november 21-én. A kiviteli munkák a kiviteli szerződés megkötésével 1999. december 16-án kezdődtek el, és kevesebb, mint másfél év alatt fejeződtek be. Ez alatt felépült a templom a gyülekezeti termekkel, irodákkal és kiszolgáló helyiségekkel, a templomtorony a gyülekezet régi harangjával, felújítottuk a műemlék jellegű lakóépületet és elkészült a templom körüli, parkosított udvar parkolóhelyekkel együtt. 2000. augusztus 27-én volt az első istentisztelet az épülő templom alagsori helyiségében. A templomszentelés felejthetetlen ünnepe 2001. április 7-én volt, amelyen az Egyház vezetői, lelkészei, a gyülekezet tagjai és sok száz evangélikus és más vallású keresztény testvér a finn és bajor evangélikus testvérgyülekezetek küldöttségével, a parlament és a kerületi Önkormányzat képviselőivel együtt örömmel adott hálát Istennek a csodáért, a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet templomáért.