Csaroda késő román stílusú temploma a Középkori templomok útjának egyik legcsillogóbb ékszerdoboza. A Bereg egyik jelképe a Csaroda-patak árteréből kiemelkedő templom tűhegyes sisakban végződő karcsú tornya, ahogyan az ég felé tör. A templom az ország egyik legismertebb középkori műemléke. Klasszikus tagolása, a torony, a hajó és a szentély egysége, azok kifinomult aránya középkori építészetünk méltó reprezentánsa. A templom az 1950-es évek óta szerepel a magyar műemléki irodalomban, ettől az időtől tekintik az Árpád-kori falusi templomok klasszikus példájának.
A mai templom két részből áll, a téglalap alakú hajóból és a négyzet alaprajzú szentélyből. A szentély déli falát fűrészfogas párkány zárja. A torony ikerablakokkal van áttörve, az alsók kettős, a felsők hármas nyílásúak. A hajó déli falán három félköríves ablak nyílik, a fal nyugati részére esik a bélletes, háromszögű oromzatú kapu. A templombelsőt csúcsíves diadalív osztja ketté. A szentélyt bordás keresztboltozat fedi. A középkori falképek korai periódusából a hajó északi falán és a diadalíven maradtak meg ábrázolások, a XIV. század elejére keltezzük ezeket. A szentély falképei a század végéről származnak.