Kecskeméten már 1525-ben létrejött az evangélikus egyházközség, mivel azonban a debreceni zsinatot követően az Alföldön élő protestánsok nagy része a kálvini hitet választotta, csak 1792-től folytatta működését az egyház a városban. A helyi gyülekezet gyorsan nőtt, általános iskolájukat Petőfi Sándor is látogatta. 1857-ben határozták el egy, az igényeiknek megfelelő templom felépítését. A tervezéssel Ybl Miklóst bízták meg. 1863-ban szentelhették fel a romantikus stílusú, 34 x 23 méteres alapterületű, 34 méter magas, görög kereszt alaprajzú épületet. A XX. században bazársort emeltek a templom köré, melyet csak a 90-es években bontottak el. A belsejében romantikus oltár, copf szószék, és egy neobarokk orgona kapott helyet. A templom 400 hívő számára tud biztosítani ülőhelyet, jelenleg egy, 1993-ban felszentelt harangja van.