A látogatóközpont több mint 30 bejárható túraútvonalat kínál a természet kedvelőinek.
A tájékoztató táblákkal ellátott ösvények egyénileg és túravezetővel egyaránt felfedezhetőek.
A gyalogos természetjáráson túl lehetőség van kerékpáros túrákra, melyekhez a park területén eszközkölcsönző áll a vendégek rendelkezésére.
A pihenőpark területén működő büfé gazdag kínálattal és helyi termelői termékekkel várja a felfrissülni vágyókat, az itt kialakított kilátóból pedig csodás látvány nyílik a hegyvidékre.
A csoportvezető és a modern technika segítségével virtuális időutazáson vehetünk részt, ahol megismerhetjük a térség földrajzi és történelmi múltját. 3D-s filmvetítés során, természetfilmek segítségével vizuális élményt kaphatunk a területen játszódott geológiai folyamatokról.
A virtuális sétán résztvevők olyan ritka geológiai képződményekkel ismerkedhetnek meg, mint a kazári riolittufa, a Béren található andezitoszlopok és a Kishartyáni Kőlyuk-oldal.
A természet alkotta kincseken túl a látogatók felfedezhetik a közelben található Salgói és Somoskői várak romjait.
Itt kerül kialakításra a település híres szülöttének, Zenthe Ferencnek az emlékszobája, ahol minitárlaton keresztül nyerhetünk betekintést a Nemzet Színészének életébe és munkásságába.
A Geocsodák Háza lehetőséget ad különböző filmvetítésekre, illetve a színházteremben előadások várják a kultúra kedvelőit.