Az erőgazdaság 2014. október 22-én Csákberényben adta át ünnepélyes keretek között a Vértes vadászati és erdészeti hagyományait, természeti értékeit feldolgozó múzeumát a hozzákapcsolt Panoráma – tanösvénnyel együtt. Az intézményt nem a Merán - család emlékmúzeumának szánja a cég, sokkal inkább célja a Vértes vadászati és erdészeti múltját, illetve kisebb részben jelenét is méltó módon bemutató gyűjtemény létrehozása, természetesen építve az egykori nagy múltú csákberényi Lamberg, majd későbbi Merán, illetve a csákvári Esterházy uradalmak történeti és tárgyi emlékeire.
Az intézménynek –az Erdei Iskolával együttműködésben- jelentős oktatási szerepet is szán az erdőgazdaság. Ennek része a 80 m2-es helyiségben helyet kapott, a Vértes jellemző állatvilágát bemutató dioráma, a 70 fős előadó- és oktatóterem, illetve a 4610m hosszúságú, a Vértes talán legszebb kilátását nyújtó magaslati pontját is érintő Vértesi Panoráma tanösvény.
A múzeum, a Vértesi Erdő Zrt. azon stratégiájának egyik pillére, mely szerint minél inkább igyekszünk őrizni és ápolni a vadász- és erdészhivatás gazdag kultúrájú múltját, hagyományait és emlékeit. A Vadászati Múzeum gyűjteménye egyelőre korántsem teljes, az erdőgazdaság törekszik annak folyamatos és színvonalas bővítésére. Azt azonban már most el lehet mondani, hogy a kiállítást gazdagítja az elmúlt évszázadban a Vértesben elejtett néhány kiemelkedő agancssúlyú vagy érdekességű trófea. Kültéri tablókon kerül bemutatásra a Merán és Esterházy családok története, illetve az előbbiek híres fővadászának, Öhlmann Péternek az életútja.
A múzeum parkjában felállítottak egy emlékművet is. Egy 260 éves, kocsányos tölgy törzsén gránittábla jelzi azoknak a kiemelkedő erdőőröknek, erdészeknek és vadászoknak a nevét, akik az elmúlt majd két évszázad során a Déli- Vértesben teljesítettek szolgálatot. Ugyanakkor - a vadászok védőszentjeként - monumentális, fából készült Szent Hubertus szobor kapott helyet a múzeum mellett, mely Kanalas Sándor erdélyi népi fafaragó művész keze munkáját dicséri.