A Kerecsendi-erdő egykor az egri érsekséghez tartozott, és fő feladata a fácánneveléssel, vadásztatással függött össze. Innen ered a terület másik – helyben jobban ismert – neve: Fácános-berek, illetve Berek-erdő. Az erdő teljes területén tilos volt a legeltetés, és a többi erdei mellékhasználat (pl. gomba- és vadgyümölcs-gyűjtés). A XIX. század végi fácántenyésztés érdekében végzett erdőkezelések is kedveztek a sűrű cserje- és gyepszintű állományok fennmaradásának, és bizonyítottan másodlagos kialakításának is. Ennek megfelelően az erdőállományokat elválasztó nyiladékokban számos dombvidéki erdős sztyepp faj maradhatott fenn. Ilyenek például a nagyezerjófű, a pusztai meténg, a Janka-tarsóka, a tavaszi hérics, az epergyöngyike és a macskahere. A lösztölgyesre jellemző, hogy négy honos tölgyfajunk – a kocsánytalan, a kocsányos, a molyhos és a csertölgy – is előfordul benne, míg a dús cserjeszintből kiemelkedik – mintegy a második lombkoronaszintbe nyomul – a tatárjuhar. Érdekes színfolt a Laskó-teraszt felszabdaló kisebb völgybevágásban kialakult gyertyános-tölgyes állomány, amelynek ebben a klímazónában való megjelenése nem szokványos.
