
Séta Nagykálló állandó kiállításain
Nagykálló 10 000 lakosú kisváros Magyarország északkeleti részén. A vendég ideérkezhet vonattal és autópályán is, pihenhet a kedves harangodi dombok között, úszhat, vagy gyógyulhat a 42 fokos termálvizű strandon. Ellátogathat a város turisztikai látványosságai között a „Csodarabbi” sírjához, felmehet az emberi erővel összehordott Inségdombra, vagy végiglátogathatja Nagykálló muzeális, állandó kiállításait.
A három épület a város Főterének délkeleti sarkában helyezkedik el, egymás szomszédságában. 1971-ben nyílt meg Dr. Korányi Frigyes( 1828-1913) orvos egykori szülőházában az első állandó kiállítás. Korányi doktor Nagykállóban élt 37 évet, ugyanis pályakezdő orvosként Nagykállóba internálták az 1848-as szabadságharcban való részvétele miatt. Eredményesen küzdött a szegény sorsú tüdőbetegek gyógyításáért, az orvosképzés fejlesztéséért. A nagy orvos emlékeit őrzi a szoba, ahol született: üveges vitrinekben láthatjuk családi és személyes tárgyait. Az első vitrinben édesapjának, a szintén orvos Korányi Sebaldnak gyászjelentője, Frigyes házasságlevele Bónis Malvinnal, belépője a milleniumi ünnepségekre, útlevele, írókészlete, szivartárcája látható.
A második szekrényben általa írt, és neki címzett levelek, orvosi műszerei, injekciós tűje, hallgatója, a harmadikban Róla megjelent írások, kitüntetésekor készült fényképe, gyászjelentője, ravatalának fotója, díszgombjai, szemüvegei vannak elhelyezve. A negyedik vitrinben fiának, a vesebetegségek gyógyításában kitűnt Korányi Sándornak emlékei láthatók.
Az épület másik nagy szobájában egy 1880 körül létesült gyógyszertár, a pesti „Angyalhoz” címzett patika berendezése látható.
Az épület északi oldalán, hosszú folyosón Nagykállóban született híres emberek emlékei találhatók: Szilágyi István nyelvész, pedagógusnak, Ratkó József költőnek, Dr. Jósa András orvosnak, Simonyi Óbesternek, a napóleoni háború legendás ezredesének, Papp Antal érseknek tablója látható. Két tárlóban gyűlnek az iskolatörténet relikviái: íróeszközök palatáblától a modern tollakig, régi füzetek. A falon a régi iskolaépületek képei, és az első Szabolcs megyei középiskola, a nagykállói református Tanoda (1762-1852) naplólapjai.
AmpeGo
© 2017-2025 Minden jog fenntartva!