A Hortobágy-Berettyó-főcsatorna jobb partján elhelyezkedő Túrkevét egykor víz vette körül, melynek szépségéből sokat megőrzött a Körös-Maros Nemzeti Park. Ezt a tájat „Kis-Hortobágyként” is szokták emlegetni, mert több szempontból is hasonlít a Hortobágyra.
A város határában látható kunhalmok, ezek az emberkéz formálta különös tájelemek a Kárpát-medence „földpiramisai”. A Nagykunság egykor vízjárta tája még ma is igen gazdag kunhalmokban. Illyés Gyula szerint ezek a mi „katedrálisaink”. Nevük megtévesztő, hiszen a nagykunsági halmok többségét ezer évekkel még a kunok bejövetele előtt emelték. Jellegük szerint lakódombok, temetkezési helyek, őr- és határhalmok.
Különleges értéket képvisel a Dévaványa-Ecsegfalva környéki szikes puszták „lakója”, a túzok. Közép-európai és magyarországi állományának legéletképesebb populációja él a területen. A madár védelme érdekében itt hozták létre 1979-ben a Túzokrezervátumot.
A Fekete István Oktatóközpont várja a természetet kedvelő magánszemélyeket és csoportokat egyaránt. Szolgáltatásaik között szerepel az ifjúsági szállásadás és étkeztetés mellett a túravezetés, lovagoltatás, lovaglásoktatás, illetve környékünk természeti értékeinek, állat- és növényvilágának bemutatása - akár lovaskocsis kirándulás keretében is. Ezen kívül foglalkoznak többek között természetismereti és egyéb táborok, erdei iskola, gyakorlati oktatás, vízitúrák, előadások, játékok szervezésével, ökoturisztikai és madártani szakvezetéssel. Túrákat szerveznek a Körös-Maros Nemzeti Parkba és az ecsegpusztai Túzokrezervátumba. Az általuk kialakított Fekete István tanösvény egyénileg vagy szakvezetéssel is látogatható. Ajánlatukban szerepel továbbá kézműves foglalkozások és hagyományos mesterségek műhelylátogatásának megszervezése.