Az egykor Hód-tó partjához közel álló vályogtemplom elé 1713-1714-ben kőtornyot emeltek. A torony a harang elhelyezése mellett védelmi szerepet is betöltött. Innen figyelték az ellenség, az árvíz jöttét, innen észlelték a tüzeket. A főbejárat fölötti kőtáblán bibliai idézettel a város címerét és a város elöljáróinak neveit helyezték el. A barokk stílusú templomhajó igazodva a torony építészeti megoldásához, 1721 és 1723 között készült el, kivitelezését Helbing János budai építőmester végezte. Károlyi Sándor a torony számára átengedte a korábban Rákóczi tulajdonát képező nagyecsedi kastélyának óráját és csengettyűjét. 1725-ben tették helyükre. 1741-1742-ben lőrésekkel ellátott fallal vették körül a templomot, egy része ma is látható. A templom belső berendezését 1731-ben gyulai asztalosok készítették. Az ülőpadokat, az űrasztalát, a szószéket festéssel díszítették, a karzat mennyezetét is fakazetták borították. Felújítására 1892-ben került sor, amikor vasgerendákon és vaslábakon álló karzatot helyeztek el a régi helyébe. A karzat vasrácsát Deák Mihály helybeli lakatos, az új szószéket és az úrasztalt Csepreghi János budapesti műasztalos készítette. 1896-ban került sor az Oláh Ferenc által adományozott orgona beszerelésére. Soukenik János orgonakészítő mester hangszerét 1896. június 25-én szentelték fel. 1889-ben, amikor már megszűnt a kőkerítés védelmi szerepe, északi oldalán lebontották, helyébe hamarosan felépült a templombazár. Helyiségeit főként műhelyek és üzletek céljára adták bérbe. A bazársort sajnálatos módon 1961-ben lebontották. A templom becses ereklyéi: 1749-ből való ezüst keresztelő kanna, 1761-ben készült ezüstkehely. A templom mellett ásatásokat végeztek a régebbi templom alapjainak feltárására. Visszakerül szentegyháza falához Szőnyi Benjámin halotti epitáfiuma (halottak számára állított feliratos tábla) is.Az elmúlt időszakban teljes felújításon átesett templomban érdemes megtekinteni az orgonát, a restaurált mennyezet-, és karzattáblákat, az üvegablakokat, valamint a toronyban lévő óraszerkezetet, ahonnan a városra letekintve csodálatos panoráma tárul a látogató elé.
AmpeGo
© 2017-2025 Minden jog fenntartva!