Az Egyházközség templomának legősibb része a késő árpád korból való. Eredetileg katolikus templomnak épült. Az 1790-es években tornyot építettek a templomhoz, majd 1836-ban bővítették a templomot egy újabb hajórésszel, amely a lélekszám növekvése miatt szükségessé vált. A templom műemlék jellegű épület. Legutóbbi külső felújítása 2000-ben, a millennium évében volt. Tornyában két harang van, az egyik 566 kg-os, a másik 250 kg. Tornyát egy 1997-ben üzembe helyezett toronyóra is díszíti.
A templomban ma is használatban van az 1903-ban özv. Gyene Zsigmondné József fia emlékére készíttetett orgona. Egy emléktábla is el van helyezve, amely Porcsalma megmentőjének, Kovács Györgynek állít emléket, aki a portyázó tatároktól egy csellel megmentette a települést.