Református templom

A szabolcsi földvár keleti oldalának közepén találjuk a református templomot. Építésének idejéről írásos adatunk nincs, de abból a tényből kiindulva, hogy a megyék első templomai a királyi vármegyék ispánsági-esperesi székhelyein létesültek, Szabolcs község Szűz Mária-mionostorát joggal tekinthetjük XI. századi eredetűnek. 1970-1972. körül került sor az épület régészeti és műemléki feltárására, az ekkor megismert alaprajz is a XI. századi eredetet támasztja alá. Az eredetileg az ispánsági központhoz tartozó esperesi templomot 1357-ben említi először egy fennmaradt oklevél, amely háromhajós, Máriának szentelt monostorként írja le a templomot. A XV. század vége felé néhány gótikus nyílákerettel látták el az építményt. A reformáció nyomán a templom a kálvinistáké lett. A XVIII-XIX. században egyetlen teremmé alakították át, a hajó oszlopsorát és a sekrestyét lebontották. Az átalakításokkal az épület annyira jellegtelenné vált, hogy kutatása előtt a műemlékek jegyzékében sem szerepelt a szabolcsi templom. A régészeti kutatásokat követő műemléki helyreállítás eltávolította az értéktelen ráépítéseket, a különleges megoldású új tetőszerkezet pedig az egykori belső tér arányait érzékelteti.
A román kori, eredetileg háromhajós szabolcsi templomhoz kelet felől széles ívű apszis csatlakozik. A hajót déli oldalról négy félköríves ablak világítja meg, az apszison egyetlen abalak van. Keleti nézetben jól érvényesül a korai típusú félköríves szentély. A hajó északkeleti sarkában állt egykoron a sekrestye. A széles hajót eredetileg három két pillérsor osztotta meg. Az ásatás során előkerült pillértalpazatok három párját jól megfigyelhetjük. A késő gótikus kő keresztelőmedence, amely sérült állapotban került elő, a hajó északkeleti sarkában áll. A szentély boltozása a késői átalakítás műve. A templom padlózata szabálytalan alakú kövekből készült.
A szabolcsi templom felszerelési tárgyai közötta XVIII. század első feléből származó ezüstpoharat és kancsót találunk. Egy másik ezüstpohár feliratából kiderül, hogy Mudrány Jánosné Bárczay Katalin ajándékozta a templomnak 1857-ben. A férj a XIXI. század elején feltűnő Mudrány család első ismert szabolcsi tagja, házassága révén jutott a késő barokk kúria birtokába. Az értékes műemléket utolsó tulajdonosa, Mudrány András 1896-ban a református egyházra hagyta. Az épületet 1971-ig parókiaként használták. 1980-ban helyreállították és azóta a nyíregyházi Jósa András Múzeum képző- és iparművészeti gyűjteményének bemutatására szolgál.