A VÁR TÖRTÉNETE Erődjének első falait még a 13. században, 1251 körül rakták le, az első írásos emlék 1294-ből való. A 15. században a Gara család birttokába került, ekkor Siklós és a siklósi vár központi helyet foglalt el az ország életében. Amikor a magyar főurak fellázadtak Zsigmond király ellen, Gara Miklós Zsigmondot a siklósi várba menekítette. 1401 januárjától októberig tisztes őrizetben itt volt a király, szobája ma is látható. A 16. század első felében Perényi Imre nádor és utódai birtoka lett. A török 1543-ban foglalta el a várat. Vass Mihály, a vár kapitánya csak akkor adta fel az ellenállást a túlerővel szemben amikor a török szabad elvonulást ígért a vár népének. A török nem állta a szavát, galád módon orvul lekaszabolta a békésen elvonuló magyarokat. 143 évig tartó török uralom kezdődött ekkor. A szövetséges csapatok I. Lipót király idejében, 1686-ban szabadították fel a várat. A Rákóczi-szabadságharc idején egy ideig kuruc kézre került, katonai jelentőségét ezt követően elveszítette. Régészeti kutatása az 1950-es években indult meg. 2011-ben befejeződött a barbakán, a felhajtóhíd, a Kanizsai Dorottya-kert és a várkápolna belső tereinek rekonstrukciója, továbbá a XXI. századi igényeknek megfelelő Látogatóközpont kialakítása. Kiállítások: reneszánsz XVII-XVIII. századi bútorkiállítás, középkori fegyver- és hadtörténeti kiállítás, vártörténeti kiállítás, a Tenkes kapitánya panoptikum, Istókovits Kálmán és Simon Béla festőművészek kiállítása, valamint időszakos kiállítások.