A templom üllőpad rendszerét műemlékké nyilvánították és a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal védelme alatt áll!
A templom késő barokk stílusban épült 1789-ben, és 1804-ben szentelték fel.
A templom védőszentje Szent Imre herceg volt, aki az endrődi címer alakja is volt.
A régi templom eredetileg a Templom-zug területén volt, mintegy 8 lépésnyire a Köröshöz ezért állandó veszélynek volt kitéve.
Ezért már az új templomot délebbre, a Köröstől távolabb építették. A Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló kőszobrokat Egerben készítették 1808-ban, melyek később a templom vakablakaiba kerültek. A Szent Imrét ábrázoló főoltárképet 1860-ban Fischer Károly, gyulai mester festette.
A templom 5 harangjából három ma is üzemel: a Szent István harang; a Szent Imre harang és a Lélek harang. A templom tornyából gyönyörű kilátás nyílik a városra és az ártérre.