1325-ből van róla írásos emlék - Szent Mihály tiszteletére szentelték. Írásos nyomai elvesztek. Később a reformátusok használták. 1746-ban visszakapták a A barokk-eklektikus stílusú templom Esterházy Miklós gróf megbízásából épült 1748-ban, tornya 1759-ben, mindkettő Fellner Jakab tervei alapján.
Az egyházközség első írott nyoma 1325-ből származik, mely szerint a falu legmagasabb dombján épült templomot Szent Mihály tiszteletére szentelték. Vagyis ekkor már állt templom ezen a helyen, és valószínűleg erre az épületre, vagy ennek falaira épült rá később a jelenlegi templomépület.
A barokk stílusjegyeket magán viselő plébániaház 1749-ben épült, és szintén Fellner Jakab tervezte. Egészen az 1980-as évekig parókiaként, lakóházként szolgált. A kocsi római katolikus egyházközség kis lélekszámú volt, ezért összevonták a mocsai egyházközséggel. A plébániaházat így lezárták, és közel 25 évig üresen állt. Állapota jelentősen leromlott, 2007 augusztusáig a teljes elhanyagoltság állapotát mutatta az épület és a parkja is. 2007 szeptemberében egy lelkes csapat összefogott az épület megmentésére és múzeummá alakítására.