lV. Béla a tatárjárás szörnyű pusztításai után elhatározta, hogy szerte az országban kővárakat építtet, mert csak ezek foghatják fel egy hasonló támadás erejét. A király terveit, népéért való aggódását tükrözi az 1260-ban írt oklevél, melyben a Balaton egyik szigetét /Szigligetet/ a pannonhalmi bencéseknek adja, hogy ott várat építsenek, ahol az ellenség támadása ellen a szegény nép menedéket találhat. Bár a tatárjárás ezen a vidéken nagyobb károkat nem okozott, a század közepétől kezdve egymás után épültek a várak, a Szigligettel szomszédos birtokok erődítésére alkalmas helyein /Hegyesd, Csobánc, Tátika, Rezi, Tihany, Sümeg/. Favus pannonhalmi apát valószínűleg a Pannonhalma, Tihany, Zalavár és Somogyvár körül levő, nagykiterjedésű bencés birtokok közti kapcsolat szempontjából tartotta fontosnak a jól védhető vár felépítését, mely két év alatt el is készült. Ez a vár azonban a ma is látható romoknál jóval kisebb volt, a későbbi századokban hozzáépítésekkel bővítették a mostani méretére. A vár gyors felépítéséhez valószínűleg nagymértékben hozzájárultak a helyi kőfejtők, mészégetők, kőművesek, a környező bencés birtokokon élő kézművesek és jobbágyok. IV. Bélának annyira megtetszett a „jó és hasznos” vár, hogy már 1262-ben, tehát közvetlenül felépítése után visszavette a bencésektől, s más birtokokat adott nekik cserébe.
AmpeGo
© 2017-2024 Minden jog fenntartva!