Siófok nyugati határában helyezkedik el a Töreki Halastavak Természetvédelmi Terület, mely 1994 óta védett. Itt halad át a dél-dunántúli piros turistaútvonal is. A 300 hektáros terület legfőbb értéke a Cinege patak, valamint a patakra épült, 10 tóból álló, 36 hektár területű vízrendszer. A patak forrásvidéke is védett. A territórium jellemzője az élőhelyek nagy változatossága: tó, mocsár, üde kaszáló, száraz gyep és erdő. Ez a változatosság sok értékes élőlény életterét biztosítja. A terület déli határa egy 64 hektáros erdőtömb, nyolcvanéves cseres-tölgyes faállománnyal.
1998-ban készült el a 9000 méteres tanösvény, amely a jellegzetes élőhelyeket mutatja be. Ősszel és tavasszal a halastavak pihenő és táplálkozó helyet biztosítanak számtalan, hazánkban nem honos madárnak, melyek vonulás idején nagy tömegben lepik el a környéket. A kirándulók egy tavi és egy erdei pihenőhelyen fogyaszthatják el elemózsiájukat. A természetvédelmi terület fenntartója Siófok Város Önkormányzata, amely e hely földtani feltárását az MTA Földrajztudományi Intézetével elvégeztette.