A 347 m magas Tóti-hegy közel a Balatonhoz, a Tapolcai-medence keleti oldalán található, tanúhegyek egyike. A Gulács keleti szomszédságában terül el. Bazaltcsúcsa cukorsüveg alakú, harmadkori vörös homokkőre épült.
A Tóti-hegy a Gulács kistestvére: egymás mellett állnak a Badacsony és a Csobánc között. A két hegy alakja teljesen egyforma, csak a Tóti-hegy egy kicsit kisebb. Cserében azzal kárpótol, hogy a csúcsa teljesen kopasz, így a körkilátást semmi nem akadályozza. A hegyet alig bányászták, oldalában nagyon szép hasadozott bazalt látható. Érdekes módon mégis kevesen ismerik, pedig jelzett út vezet a csúcsára.
Csúcsáról ragyogó körpanorámát élvezhetünk.
A hegy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területének része.
Tipp a megközelítéséhez:
A kirándulás kiindulási pontjául legjobb Salföld vagy Káptalantóti községeket választani. Közúti megközelítések: Salföldet úgy érhetjük el, ha a 71-es útról Ábrahámhegynél letérünk észak felé. 4 km után már ott is vagyunk. Káptalantótiba délről Badacsonytomajból, az ellenkező irányból Tapolcáról Gyulakeszin át vezet az út. Vonattal érkezők Ábrahámhegy állomáson szálljanak le, majd irány észak. Esetleg a Nemesgulács-Kisapáti vasúti megállóhelyen, aztán a Nemesgulács falun és a Gulács oldalában végigvezető zöld turistajelzést követve elérik a Tóti-hegyet.