Városi Helytörténeti Gyűjtemény

Az isaszegi Helytörténeti Gyűjtemény 1967-ben nyílt meg először, de a múzeumalapítás gondolata, a falu régészeti, történeti és néprajzi emlékei összegyűjtésének vágya az 1880-as évekre nyúlik vissza.Marcsányi István, a község fiatalon, 1901-ben, 32 éves korában elhunyt tanítója szerette volna először a falu tárgyi emlékeit összegyűjteni és alkalmas épületben elhelyezni, hogy okulásul szolgáljon a lakosság számára, és lehetőséget adjon a tudományos kutatáshoz.
Marcsányi, a fiatal tanító, aki olvasókört, színielőadásokat, megemlékezéseket szervezett falujában, kora leghaladóbb elméivel azonosan gondolkodott a múzeumalapítás tekintetében.
Álma valóra váltásában a támogatók hiánya, majd korai halála akadályozták meg. A község lakói márványtáblát helyeztek sírjára megbecsülésük jeléül. Később a helyiek újra gyűjteni kezdték a régmúlt emlékeit.
Jelentős írásos és tárgyi anyag állott így egésszé, majd a kisebb múzeumra menő relikviákat Gödöllőre szállították. Az uradalmi központban ugyanis 1912-ben Járási Múzeum létesült Magyar Kázmér tisztviselő nemes felajánlása nyomán.
Ez a gyűjtemény hosszú ideig működött. A két világháború közti időben gyarapodott is még, de 1944-ben az átvonuló fronttal szinte teljes egészében megsemmisült.Az 1920 és 1930-as évek között egy jómódú családból származó fiatalember, Stigler Géza elevenítette fel a múzeumalapítás gondolatát.
Stiglert elsősorban a régészeti és történeti emlékek érdekelték, amatőr ásatásokat végzett és a legkülönfélébb fegyverek sokaságát gyűjtötte össze.
Gyűjteményét 1944-ben a harcok elől négy ládába elásta. Az isaszegiek visszaemlékezése szerint a falun átvonuló román alakulatok felfedezték és kiásták a ládákat. A gyűjtemény további sorsa ismeretlen.
Elsősorban Stigler hatására többen is megpróbálkoztak a faluban ásatásokkal, különböző gyűjtésekkel, ezek a gyűjtemények azonban mára elkallódtak.
Az 1930-as években viszont elindult egy másik, hosszú évtizedekig folytatódó magángyűjtés, amely elvezetett a Helytörténeti Gyűjtemény megnyitásához, majd a Falumúzeum létrejöttéhez.Ekkor kezdett munkához a Gödöllőről elszármazott, 1901-ben született Szathmáry Zoltán hentes és mészáros mester, aki önéletírásában így vallott első találkozásáról a faluval, az isaszegi honvédemlékkel: "Ilyen szép látványt még életünkben nem láttunk, zöldellő akácerdő vette körül. A szobor közelében nyíló rózsák hívogattak, a szobor alját már harmadszor jártuk körül".
A gyermekkori élmény életre szóló hatású volt. Szathmáry egész életét az isaszegi történeti és néprajzi értékek, emlékek összegyűjtésére tette fel. Emellett amatőr régészeti kutatásokat is folytatott. Elkezdődött az igazi gyűjtő munka.
Később nagyszerű társakra talált Szentiványi Gyulára és Dr. Barabás Géza községi orvosra. Ez a "triász" - ahogyan Zoli bácsi nevezte - sok nevezetes szép kiállítást rendezett községünk múltjából. A fő cél múzeum létesítése volt. Az összegyűlt értékes tárgyak és dokumentumok Szathmáry Zoltán lakásán leltek otthonra, hogy majd idővel egy leendő múzeumban nyerjenek végső elhelyezést. 1948-ban a Centenáriumi emlékbizottság titkárává is megválasztották. Ekkor Szentiványi Gyulával közösen nagyszabású kiállítást készítettek Isaszeg történetéről, melyben kronológiai sorrendben dolgozták fel a község történetét.1949-ben az isaszegi csata 100. évfordulóján az eddig összegyűjtött tárgyakból, dokumentumokból múzeumi kiállítást rendezett. Kezdeményezésére felépült 1949-ben a Református Szabadságtörekvések Emléktemploma. Fáradhatatlanul járta a levéltárakat Budapesten és Vácon, hogy minél több községre utaló adatot tudjon összegyűjteni. Összeírta a község őstelepülési helyeit, társaival azokat bejárva a régészeti tárgyakat összegyűjtötték. A régmúltra vonatkozó visszaemlékezéseit pályázatoknál hasznosította. Gyűjteményét a Közoktatásügyi Minisztérium 1951-ben nemzeti érdekű magángyűjteménnyé nyilvánította.