Két-három ezer évvel ezelőtt a Körös-Maros közének túlnyomó részét pusztai cserjésekkel és tatárjuharos lösztölgyesekkel tarkított löszpusztagyepek fedték. A szántóföldi művelés elterjedésével és a mezőgazdaság egyre intenzívebbé válásával a mezőségi talajú területeket teljes egészében feltörték, így az eredeti növénytakaró csak néhány kisebb foltban, kunhalmokon, határmezsgyéken maradt meg. Ilyen maradványfolt a Tatársánci ősgyep is.
